A katonai vezetők felkészítésének hagyományai állami létünk kezdetéig nyúlnak vissza. Ebben az időszakban a nyugat-európai példát követve a nemes ifjak lovagi szellemben történő gyakorlati felkészítése szolgálta a vezetővé képzést. Utóbb, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós , egyetemünk névadója foglalkozott behatóbban a "hadak vezetésével" megbízottak képzésével és vázolt fel máig is ható elgondolásokat annak jövőjéről. A 18. században II. Rákóczi Ferenc törekvéseiben már a megvalósítás lehetőségei, a képzés intézményesítésének gondolatai is felvetődtek.

A 18-19. század fordulóján hadügyi forradalom zajlott le Európában, melynek lényegét a hadseregszervezésben végbement fejlődés jelentette. 1793-1814 között több országban rátértek az állampolgárok általános védkötelezettségén alapuló hadkötelezettségre. Ezáltal az országok férfilakosságának 5-7%-át besorozhatták, ami korábban elképzelhetetlen, több százezres hadseregek felállítását eredményezte. S a tömeghadseregek megjelenése fontos reformokat követelt az elavult szervezeti egységek megújításában is.

Új szervezeti egységek, magasabb- egységek – hadtest, hadosztály – létrehozása magával hozta a katonai vezetés rendszerének megváltoztatását is.

Ez előtérbe állította olyan vezető szervek kiépítését, amelyben magas képzettségű, nagy harci tapasztalattal rendelkező tisztek végezték kezdetben az ellátás, a szemrevételezés, a csapatok mozgatásának bonyolult feladatait. Majd a terepfelmérések, térképkészítések, hadműveleti elgondolások fokozatosan vezettek a harc, a háború sokoldalú előkészítéséhez, megvívásához, s a tapasztalatok feldolgozásához. Mindez a tevékenység magasan képzett, minőségi jegyekkel rendelkező tisztikar létrehozását tette szükségessé.

Ugyanakkor a tömeghadseregek vezetésével kapcsolatos bonyolult és sokrétű feladatok előtérbe állították a legfontosabb katonai szervezet, a vezérkar szerepét, amelynek élén a vezérkari főnök állt, aki a hadvezér után a legfelelősségteljesebb posztot töltötte be. A vezérkarok meghatározó szerepet játszottak a háborús előkészületek tervezésében, szervezésében, vezetésében, és a vezérkari tisztek felkészítésében.

A minőségi tisztképzés terén az Osztrák Birodalomban Mária Terézia (1717-1780) óta nagy jelentőséget tulajdonítottak a hivatásos tisztikar, ezen belül a vezérkari tiszt típusának kialakításának. Ennek kezdeti lépéseinek tekinthetjük a különböző katonai tanintézetek hálózatának kiépítését, a Nemzeti Testőrgárda 1760-ban történő felállítását és sokoldalú kiképzését, illetve gyakorlati tevékenységét.

Ezzel együtt fokozatosan külön vált az alapfokú (csapat-) tisztképzés és a felsőfokú (törzstiszti, vezérkari) tiszti felkészítés. Az Osztrák Birodalomban 1852-ben kezdte meg működését a bécsi vezérkari szakiskola, a Kriegsschule. Ezt követően, az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyar vezérkari tisztek is a bécsi Kriegsschulén, majd az I. Világháború alatt a belgrádi és a laibachi Tájékoztató tanfolyamon szerezhették meg a szükséges képesítést.

hu.wikipedia.org